Micheliszt és Guerrierit is megbüntették

shadow

Rendkívül sok vitatott szituációt hozott az Oscaro WTCR Túraautó Világkupa szombati napja, és ennek következtében szorgosan ontották magukból a felügyelői döntéseket a versenyiroda nyomtatói. 

A második futamon Gabriele Tarquini és Gordon Shedden találkozója volt talán a legemlékezetesebb, a skót pilóta az Audival bement az olasz veterán Hyundai-a mellé, a két autó összeért, Tarquini pedig a szalagkorlátnak csapódott.

A BRC Racing i30-a komolyan sérült, ráadásul a verseny alatt nem is tudták visszahozni a boxba, így az olasz listavezető kénytelen volt kihagyni a harmadik futamot. Tarquini sem érezte jól magát, komoly fájdalomra panaszkodott a lábában, és a TouringCarTimes-nak úgy nyilatkozott, odahaza Olaszországban el kell mennie egy röntgenvizsgálatra. 

A korábbi világbajnok úgy érezte, Shedden egy nagyon veszélyes helyen ment be mellé, ahol csak egy ív van a pályán, és ebben a felügyelők is egyetértettek vele, így a skót kapott a nyakába egy 30 másodperces büntetést, amivel a nyolcadikról a 18. helyre esett vissza. 

A harmadik futamon sajnos Michelisz Norbi körül forrt legtöbbet a levegő. A rajtnál koccant Yvan Mullerrel, ám a várakozásoknak megfelelően a franciát nem marasztalták el (mert nem volt szabálytalan). Az első körben aztán Esteban Guerrieri vetődött be mellé az Aremberg kanyarban, amiért nem sokkal később 10 másodperces büntetést szabtak ki rá.

A hajrában aztán Rob Huff autója lassulni kezdett, sorra előzték őt az ellenfelek, majd elérkezett a pillanat, amikor Norbinak kellett volna elmennie a korábbi világbajnok mellett. Sajnos azonban a pálya egy nagyon szűk részén érte utol, és mivel nem akart időt veszíteni, bevállalta a rizikósnak tűnő manővert. A Volkswagen és a Hyundai összeütközött, és mindketten a korlátnak csapódtak. 

A felügyelők a verseny után vizsgálták meg az esetet, és végül a magyar pilótát látták felelősnek, aki így egy öthelyes rajtbüntetést kapott a zandvoorti első futamra. 

Rajta kívül még két versenyzőt meszeltek el a harmadik futamon, Mehdi Bennanit és Mato Homolát is 5 másodpercre vágták meg Shedden szabálytalan meglökéséért. A marokkói a nyolcadikról a kilencedik, a szlovák a 12.-ről a 16. helyre csúszott vissza. 

Mihelyst sikerül elérnünk Norbit, kikérjük a véleményét mindhárom esetről és a büntetésről is. 

Végezetül pedig: szegény James Thompson az akasztás után még egy tökön rúgást is kapott. A brit versenyző nem találta a tempót a Nürburgringen, és ennek tetejébe még a csapata is hibázott a második futam után: a parc fermé időszak vége előtt felemelték az autót, amiért a második versenyből azonnal kizárták, és a harmadikra is kapott egy 30 másodperces büntetést. Nem mintha bármit is számított volna.