Monteiro: bizonyítanom kellett

shadow

14 hónappal a Barcelonában elszenvedett súlyos teszt balesetet követően Suzukában visszatért a WTCR mezőnyébe Tiago Monteiro, és egyből meg is állta a helyét.

komoly sérülésekből felépülő portugál pilóta megfogalmazott célok és elvárások nélkül vágott neki a japán hétvégének, ám utólag elmondta, valójában nagyon is rajta volt a bizonyítás terhe. 

"Nyilvánosan kimondott célok nélkül érkeztem, de ott bent, magamban nagyon is tudtam, bizonyítanom kell, hogy egyből versenyképes tudok lenni. Biztos voltam benne, hogy időre lesz szükségem, több kell majd, mint néhány teszt, és nagyon boldog vagyok, hogy minden olyan természetesnek tűnt, mintha nem is hagytam volna ki semennyit" - mondta Monteiro

A Boutsen-Ginion Racing pilótájának nem kedvezett a suzukai hétvége speciális lebonyolítása, hiszen mindkét időmérőt pénteken rendezték, így nagyon kevés ideje volt felvenni a ritmust.

"Biztos vagyok benne, hogy ha ez egy normál hétvége, ahol a második időmérő edzést a második és a harmadik futammal egy napon rendezik, bejutottam volna a top10-be. Főleg, mivel az új gumis gyors körömet félbe kellett szakítanom a piros zászló miatt."

Monteiro végül egy 17. és egy 16. helyet szerzett a két időmérőn, a versenyeken pedig kétszer 15., egyszer pedig 11. lett. 

"A futamok intenzívek voltak, pont, ahogy szeretem. Sokat csatáztam, előztem is néhányat, és nagyon elégedett vagyok az eredményeimmel. Ilyen nehéz hónapok után kivételes élmény volt ennyire közel kerülni a pontszerzéshez."

A portugál pilóta 2019-ben már egész évet szeretne futni az Oscaro WTCR Túraautó Világkupán, az idei makaói versenyt viszont még biztonsági okokból kihagyja. A közzétett előzetes nevezési listán Ma Qing Hua neve szerepel az övé helyett, azaz jelen állás szerint úgy tűnik, az idén már két futamon induló kínai pilóta helyettesíti majd Monteirót.